A napégés kezelése és megelőzése

A napozás számos veszélyt rejt magában, habár sokan ezt sajnos nem veszik kellőképp komolyan. A leégést követően néhány órával jelennek meg a tünetek. Súlyos esetben akár hólyagosodás is jelentkezhet. Idővel ezek felszakadnak, nedvesek lesznek és a helyükön a hámhiány következtében felszíni seb keletkezik.

Napégés kezelése elsősorban attól függ, hogy mennyire súlyos a leégés, hányad fokú égési sérülésről van szó. A leggyakoribb az elsőfokú égési sérülés, mely jellemzően akkor keletkezik, ha leégünk a napon vagy akár megfogunk valamilyen forró dolgot. A leégés helyén a bőr általában piros lesz és érzékennyé válik. Az adott területet hidratálni kell, aminek segítségével gyorsabban megy végbe a gyógyulás és a fájdalom is hatékonyan enyhíthető. Ennél súlyosabb helyzetek is kialakulhatnak, ez esetben a fertőzés elkerülése miatt a leégett területet be kell kötözni, illetve érdemes orvoshoz fordulni. Ha már megtörtént a baj, akkor nem csak a legégést kell kezelni, hanem célszerű gondoskodni a kellő folyadékbevitelről is. Ez főleg a gyerekek esetében elengedhetetlen, mivel a testtömegükhöz képest a bőrfelület sokkal nagyobb, mint egy felnőttnél, így leégéskor a kiszáradás fokozott mértékben fenyegeti őket.

Fontos a leégés kezelése, de ami még jobb, az a megelőzés. 10 és 15 óra között jobb nem a napon lenni, mivel ekkor a legerősebb a káros UV-, illetve UV-B sugárzás mértéke. Ha mégis a napon vagyunk ebben az időtartományban, akkor elengedhetetlen a naptej használat. Különösen igaz ez a világos bőrűekre, mivel ők még könnyebben leégnek. Sokan úgy vélik, hogy csak napos időben lehet leégni, azonban ez nem igaz. A leégés veszélye még felhős, sőt havas időben is fennáll. A megelőzés tehát rendkívül fontos, különösen gyerekek és világos bőrűek esetében.