Ezért is kötelező a védősapka alkalmazása építési területeken

Nem csak munkáltatóként, de munkavállalóként is jól felfogott kötelességünk, hogy minden tőlünk telhetőt megtegyünk a munkahelyi balesetek elkerülése érdekében. Bizonyos esetekben ez nem igényel különösebb erőfeszítést, hiszen mondjuk irodai környezetben aránylag kevés kockázati tényezővel kell számolnunk. Ám egész más a helyzet például építési területeken, ahol a magasság mellett a kiálló acélvégek is komoly rizikót jelentenek.

A védősapka előírás szerinti alkalmazása éppen ezért ilyen esetekben jó okkal kötelező. A betonacél vasalat ugyanis még akkor is nagyon komoly sérüléseket okozhat, ha valaki a talajon botlik meg és zuhan rá, a magasból történő esés pedig nem ritkán végzetes kimenetellel is járhat. Szerencsére egy olyan egyszerű eszköz, mint a védősapka, meglehetősen hatásos védelmet jelent az ehhez hasonló balesetek elkerülésében. Egyfelől figyelemfelkeltő színével már messziről észrevehetővé teszi a veszélyes pontokat, másrészt kialakításának köszönhetően sikeresen képes tompítani a rázuhanás energiáját, így akár 3 méter magasból történő esés megtörténtekor is hathatós segítséget jelenthet.

Ennek megfelelően használata nem véletlenül terjedt el igen széles körben. A betonacéllal történő munkavégzés egyik kötelező munkavédelmi eszközeként pedig mind a kihelyezésért, mind pedig az állapot rendszeres ellenőrzéséért a munkáltató, illetve az építés- és művezetés a mindenkori felelős. Ez egyben azt is jelenti, hogy amennyiben mi vagyunk ilyen pozícióban, akkor mindig kiemelt figyelmet kell fordítanunk nem csupán a védősapka meglétére, de napi szintű vizsgálatára is. Szerencsére ez a feladat nem igényel túl nagy idő- és energiabefektetést, tudniillik egy mai, modern védősapka roppant egyszerűen és gyorsan telepíthető, hiszen felhelyezése akár egy mozdulattal is elvégezhető.