Betegségek a menstruációs panaszok hátterében

Nagyon sok nő szenved fájdalmas menstruációtól, azonban csak kevesen tesznek lépéseket a probléma megoldása érdekében. Sokan ugyanis úgy vélik vagy, ami még rosszabb, azt tanulták saját nőrokonaiktól, hogy teljesen normális, ha a menstruáció görcsös fájdalmakkal és egyéb tünetekkel jár.

Menstruációs panaszok számos nő életét megkeserítik. Sokan ezt természetesnek veszik, holott az orvosok nem győzik hangsúlyozni, hogy a fájdalmas menzesz egyáltalán nincs rendben. A fájdalmat két csoportba sorolhatjuk. Az elsődleges főleg a fiatalok körében jellemző, így az első menstruációt követő években jellemző. Leginkább a magas prosztagladinszint okozza. Habár ez a fajta fájdalom kellemetlen, azonban az évek múltával enyhül, majd az első gyermek születését követően meg is szűnik. Másodlagos fájdalom esetén valamilyen betegség áll a háttérben, melyet fontos volna diagnosztizálni. Az olyan betegségek, mint a mióma, jóindulatú daganat vagy endometriózis elsősorban a termékenykorú nőket érinti, de akár később, a klimaxot követően is jelentkezhet.

A premenstruációs szindróma, vagyis PMS egy tünetegyüttes, mely a menzeszt megelőzően jelentkezik. Ez lehet súlygyarapodás, fejfájás, hangulatingadozás vagy fáradtság. Gyakori még az endometriózis, melyről akkor beszélhetünk, ha a méhnyálkahártyasejtek szétterjednek a szervezetben a méhen kívül. Sajnos nagyon gyakran akkor fedezik fel a problémát, amikor az már nagyon kiterjedt. A panaszok hátterében akár a mióma is állhat, mely egy jó indulatú tumor, amely általában a méh simaizomszövetén alakul ki. Emellett akár a kismedencei gyulladás is problémát okozhat, amely a kismedencében található szervek gyulladásos megbetegedése. Ahhoz, hogy kiderüljön mi a baj, mindenképp el kell látogatni egy nőgyógyászhoz.