A motorolaj elengedhetetlen a motor tökéletes működésének biztosításában, illetve annak élettartamának meghosszabbításában. A megfelelő minőségű és mennyiségű folyadék éppen ezért rendkívül fontos az autóban. Ha házilag végezzük az olajcserét, akkor ügyelni kell rá, hogy a túl sok olaj is okozhat gondot.
A magas olajszint okozta gondokról ide klikkelve olvashat! A folyadék ellenőrzése rendkívül egyszerű, bárki el tudja végezni. Csak annyit kell tenni, hogy felnyitjuk a motorháztetőt, megkeressük a nívótálcát, melynek használatával könnyen meg lehet vizsgálni, hogy milyen színű és állagú olaj van a motorban. Emellett arra is fény derül, hogy az olaj a minimum és maximum tartományon belül helyezkedik-e el. Ha az olaj minőségével van probléma, akkor ideje sort keríteni az olajcserére. Természetesen a gyártók által megadott csereperiódust is érdemes betartani és gépjárműtől függően legfeljebb két évente vagy tíz-húszezer lefutott kilométert követően lecserélni az olajat. Ugyanakkor ügyelni kell arra, hogy nehogy túl sok olajat öntsünk a tartályba, ugyanis nem csak a túl kevés, hanem a túl sok motorolaj is gondot okozhat.
A gyártók nem véletlenül adják meg a maximum értéket, ugyanis a túl magas érték következtében a motor karterszellőzése nem valósul meg. Ha a gépjárműbe túl sok olaj kerül vagy esetleg a szívóoldalra visszajut, akkor az égéstérbe kerülve az autó füstöt okád ki magából. A katalizátor könnyen károsodhat, olajfolyás következhet be vagy felhabosodhat az olaj. Utóbbi esetben buborékok kerülnek a folyadékba, melynek következtében nem lesz folytonos az olajfilm, mely a motor extrém mértékű kopását eredményezheti. Érdemes tisztában lenni azzal, hogy a motorolaj mennyiségének növelésével nem lehet megnövelni az olajnyomást.