A FAM tanfolyam sikeres teljesítése piacképes szakmát biztosít

Egy piacképes szakma megszerzése a sikerhez vezető út első és egyben legfontosabb lépése. Ahhoz azonban, hogy hosszú távon is eredményesek maradhassunk, elengedhetetlen folyamatosan képezni magunkat. Az elektronika területén dolgozva erre számtalan lehetőségünk adódik, hiszen specializálódott szakemberekre állandóan hatalmas igény mutatkozik.

Villanyszerelőként, illetve technikusként ezért is érdemes a FAM tanfolyam elvégzése mellett határozunk. Kisfeszültségű mérőhelyi szerelőként ugyanis garantáltan villámgyorsan el tudunk majd helyezkedni, hiszen a villamosenergia fogyasztók mérőhelyei rendszeresen igényelnek karbantartást, valamint biztonsági felülvizsgálatot is. Tekintettel arra, hogy ezeket a folyamatokat feszültség alatt kell elvégezni, a feladathoz rendkívüli precizitásra van szükség. Ennek tükrében a FAM tanfolyam elsősorban azok számára jelent kiváló lehetőséget, akikre jellemző a téma iránti elhivatottság. Amennyiben megfelelő kézügyességgel és tapasztalattal rendelkezünk, úgy a kisfeszültségű mérőhelyi szerelő egy olyan szakma, amivel nagy sikereket érhetünk el.

Ráadásul arról sem szabad megfeledkeznünk, hogy az szükséges előképzettség birtokában a FAM tanfolyam villámgyorsan elvégezhető. Mindössze 25 órát vesz igénybe, amit a hatékonyság jegyében 3 napra osztanak szét. Az oktatás során megtanuljuk a mérőhelyek telepítésének, illetve cseréjének minden lépését, valamint a specifikus szabályozásokkal is megismerkedhetünk. Mivel a későbbiekben a munkánk szerves részét képezi majd a hibák feltérképezése, illetve a szükséges karbantartások elvégzése, így a FAM tanfolyam vázát az ezekkel kapcsolatos ismeretanyagok adják. Ezekhez a folyamatokhoz elengedhetetlen a speciális diagnosztikai eszközök használata is, valamint a kapott adatok kiértékelése és dokumentálása is.