Az ipari méretű állattartás számos tekintetben különbözik a háztáji megoldásoktól, hiszen sokkal nagyobb állomány kezelésére van szükség. Emiatt aztán nagyon alapos tervezésre és előkészületre van szükség, ám legalább ilyen fontos az is, menet közben az egyes folyamatok mennyire olajozottan működnek.
Ez utóbbi kapcsán az állattartás gépei óriási könnyebbséget adnak. Az otthon tartott jószágok kapcsán, illetve kisebb telepek esetében még mindig teljes mértékben elfogadott a kézi erővel történő munkavégzés, ugyanakkor ez bizonyos volumen felett már kivitelezhetetlen. Egyfelől az emberi munkaerő egyre költségesebb, másrészt – és ez jelenti a valódi problémát – sokkal kevésbé hatásos és gyors, mint az állattartás gépei által elvégzett munka. Ám ahhoz, hogy minden zökkenőmentesen történjen, a legapróbb részletekig át kell gondolni, pontosan milyen eszközökre is lesz szükségünk és azokból melyik modellel járunk majd a legjobban. Komoly problémát jelenthet ugyanis, ha alá, vagy épp fölé becsüljük a kapacitásigényt.
Szerencsére az állattartás gépei ma már igen nagy választékban érhetők el. Nagyobb üzemek esetében biztosan elengedhetetlen lesz takarmánykeverőt alkalmaznunk. Ezek a masinák rengeteg időt megspórolnak, hiszen az jószágok etetése során különböző alapanyagokat kell felhasználni, amik elegyítése kardinális jelentőséggel bír. Noha ezt akár kézzel is el lehet végezni, egy keverő villámgyorsan képes kellően homogén takarmányt előállítani. A következő lépés a kiközelítő kocsi megválasztása, ami az állattartás gépei közül kétségtelenül az egyik legfontosabb. Létezik önálló és traktorra kapcsolható változata is, ám a működési elv mellett az adott modell kapacitása is döntő befolyással bír. Tudniillik a takarmány elosztása célszerű, ha egy körben történik meg.