Kétségtelen, hogy a Sci-fi filmek közül, de nem csak, a Star Wars az egyik legismertebb. George Lucas alkotása olyan remekmű, ami nemcsak a múltszázad közepén élő fiataloknak, hanem a maiaknak is beépült a tudatába.
Hatalmas siker, nagy bevétel és óriási rajongótábor jellemzi a film minden egyes epizódját, akárcsak a BattleFront II. videojátékot, ami a Star Wars sorozat legutóbbi alkotása alapján készült el. Elődje is hatalmas sikert hozott a fejlesztőknek, hiszen a film rajongói és a videojáték kedvelői is ki akarták próbálni. Igaz, hogy néhány hiányosság miatt kritikai is érte, de a fejlesztők igyekeztek ezeket orvosolni. A folytatás, a BattleFront II. elkészítése során már jóval több szempontot, illetve igényt vettek figyelembe. Míg az első rész csupán a klasszikus trilógia színhelyeit és karaktereit vonultatja fel, addig a folytatás már jóval nagyobb részt ölel fel az univerzumból, az eddig megjelenő epizódok eseményeiből és szereplőiből. Elődjével ellentétben a BattleFront II. egyjátékos móddal is rendelkezik, ami a „Jedi visszatér” eseményei után indul, és az „Ébredő erő” előtti 30 évet öleli fel a cselekményében.
A többjátékos módban, a teljes Star Wars eseménysorból különböző helyek és karakterek jelennek meg. A kampány során főleg a Birodalom szemszögéből követhetők végig az események, azonban egyik-másik küldetésben mások bőrébe bújva lehet játszani. A multipalyar módban az osztagok tagjaiként a játékosok az elért eredményeik alapján fejlődhetnek és alakíthatják játék stílusukat. Itt is megtaláljuk a Star Wars főbb karaktereit, akik idővel fejlesztőek lesznek, így egyre különlegesebb képességek birtokába juthatnak. Ezek a képességek nem kötődnek kimondottan az idővonalhoz vagy a különböző helyszínekhez. A járművek esetében is ugyanaz a helyzet, vagyis fejleszthetők és személyre szabhatók lesznek. TIE vadászok, Ezeréves Sólymok és tauntaunok egyaránt szerepelnek a majd a játékban. A BattleFront II. elrendelői számos ajándék és bonusz részesei lehetnek. Az ingyenes kiszállítás miatt előnyős a Konzolok Szervize webáruházából rendelni.