Ahogy fejlődik az autóipar, úgy az autógyártóknak két fontos feladatot kell megoldaniuk, melyek a biztonság és a komfort garantálása. Annak érdekében, hogy mindkét kritérium teljesüljön, folyamatosan fejleszteni kell a meglévő alkatrészeket és újításokat kell építeni az autóba. A fenti két kritérium teljesüléséért leginkább a lengéscsillapító felel, melyet az alábbiakban bővebben is bemutatunk!
A lengéscsillapítóról bővebb információkat ide klikkelve érhet el! A lengéscsillapító egy szivattyúszerű hidraulikus eszköz, mely szabályozza a jármű felfüggesztésének és rugóinak ütközését, illetve biztosítsa, hogy az autó stabilan és szilárdan tapadjon az útfelülethez, ezáltal elkerülhető az út egyenetlenségéből adódó úgy nevezett ugrálás. Így az autó sokkal jobban kontrollálható és kisebb esélye van a balesetveszélyes helyzet kialakulásának. Abban az esetben, ha nem érintkezik az abroncs az úttal, akkor hiába tekergeti a sofőr a kormányt, az autó nem képes irányt váltani, továbbá mivel nincs mivel súrlódnia, így hiába fékezik a sofőr az autó nem fog megállni. Éppen ezért a biztonságos közlekedés érdekében a lengéscsillapító elengedhetetlen. Az alkatréz másik fontos feladata, hogy mérsékli az autó le-fel mozgását.
Optimális működés esetén a lengéscsillapító folyamatosan igazodik az úttesthez. Minél egyenetlenebb az úttest, a lengéscsillapító annál nagyobb munkát végez, tehát extra terhelésnek van kitéve. Extra terhelés mellett több hő keletkezik, aminek okán az alkatrész könnyen túlmelegedhet, így a benne lévő folyadék elhasználódhat, felhabosodhat. A lengéscsillapító olaj minőségromlása azért jelent problémát, mert az alkatrészek ennek következtében gyorsabban kopnak. Ez abban az esetben is igaz, ha kiváló minőségű alkatrészt építtet autójába.