Hogyan használjuk és hogyan ne a hősugárzót?

A legtöbb készülék esetében nyilvánvaló, hogy hogyan kell használni. A többség nem feltétlenül a biztonságot tartja szem előtt, így a készülék könnyen veszélyforrássá válhat. A hősugárzó közkedvelt eszköz a fűtés kiegészítésére. Ahhoz, hogy sokáig alkalmazni tudjuk, nem árt néhány dologgal tisztában lenni.

Hősugárzó kapcsán biztonsági szempontból az egyik legfontosabb tudnivaló a helyes elhelyezés. Köztudott, hogy a hősugárzó hőt termel, így nem szabad közvetlenül a környezetében található tárgyak mellé vagy elé rakni. A textíliákat szintén jobb biztos távolságra tenni, amibe az is beletartozik, hogy nem tesszük őket a hősugárzó alá. Habár csábító lehet a gondolat, hogy felügyelet nélkül hagyjuk a készüléket és más helyiségekben tevékenykedjünk, azonban jobb, ha nem így teszünk. Némely készülékek el vannak látva olyan biztonsági funkciókkal, mint például a felborulás vagy túlmelegedés elleni védelem, de azért ezek esetében is jobb az óvatosság. Ha olyan hősugárzóval rendelkezünk, mely nincs ellátva az említett funkciókkal, akkor semmiképp ne hagyjuk magára, sőt alvás közben se legyen bekapcsolva.

Szintén vonzó lehet a gondolat, hogy a hősugárzó segítségével gyorsabban megszárítsuk a ruhákat, vagyis lefedjük velük a készüléket, ezt azonban jobb gyorsan elfelejteni. Ahogy fentebb is említettük, a készüléket nem szabad semmivel sem lefedni, mert túlmelegedhet, amiből számos probléma eredhet. A helyes használat mellett arra is törekedni kell, hogy a készülék rendszeresen ellenőrizve legyen és szükség esetén sort kerítsünk a karbantartásra és a tisztításra. Ha bármilyen rendellenességet tapasztalunk a működés során, akkor jobb, ha nem használjuk, hanem szakember segítségét kérjük a probléma feltárásában és orvoslásában.