Egy szerelemlakat az összetartozás erejét jelképezi

Kevés lehengerlőbb dolog létezik egy újdonsült szerelemnél, hiszen az ember teljes valóját átjárja ilyenkor az érzelem. Ha tehetnénk, minden egyes pillanatot a párunkkal töltenénk és minden mást a háttérbe szorítanánk. Úgy érezzük ez az állapot örökké tart majd és ennek szeretnénk kézzelfogható emléket állítani. Szerencsére ma már ezt könnyedén megtehetjük, hiszen létezik egy kifejezetten erre kitalált eszköz.

Ez nem más, mint a szerelemlakat, ami egy rendkívül romantikus formája a kapcsolat elmélyítésének. A szokás története a homályba vész, egyesek szerint még az ókori Kínában alakult ki, mások ennél jóval közelebbi időpontra teszik az első megjelenését. Egy dolog azonban biztos, mégpedig az, hogy napjainkban igen nagy népszerűségnek örvend és számtalan nagyvárosban találkozhatunk olyan helyszínekkel, amiket kimondottan a szerelemlakat elhelyezésére alkottak meg. Hazánkban az első ilyen Pécsett volt, méghozzá a Janus Pannonius utcában, ahol a közeli gimnázium érettségiző diákjai helyezték el a szekrényeik lakatjait, miután sikeres vizsgát tettek.

Ezt követően aztán egyre több szerelemlakat került a kovácsoltvas kerítésre, hiszen a jelenséghez mind többen csatlakoztak. Ma már külön keretek vannak felállítva a városban, kifejezetten erre a célra. Ennek tükrében pedig az egyetlen dolog, amire a szerelemlakat elhelyezésénél figyelnünk kell, az az, hogy azt a megfelelő helyen tegyük. Ugyan csábító lehet egy gyönyörű kerítés, vagy épp egy díszes épület környéke, feltétlenül tartsuk tiszteletben a magántulajdont és hogy így eljárva akár kárt is okozhatunk. Szerencsére számtalan olyan pont található az országban, ahol ezt korlátozások nélkül megtehetjük, ezért feltétlenül éljünk ezzel a lehetőséggel. Arról nem is beszélve, hogy így biztosak lehetünk benne, hogy szerelmünk záloga hosszú időn keresztül sértetlen marad majd.