A méhnyakrák tünetei és jelei

A felmérések során kiderült, hogy évente körülbelül 1200 nő betegszik meg Magyarországon a méhnyakrák miatt, és 500-an meg is halnak. Érdemes megjegyezni, hogy a betegség kialakulása megelőzhető, de megjelenése után is kezelhető. Fontos a méhnyakrák szűréseken való részvétel, mert akkor időben elkezdhető a kezelés.

A méhnyakrák tünetei és jelei nem minden nő esetében megegyezőek, ezért ajánlott figyelmesnek lenni. A nemi úton terjedő Humán papillóma nevű vírus a legfőbb okozója a méhnyakrák kialakulásának. A vírus minden emberi szervezetben megjelennek, azonban vannak olyan esetek, amikor néhány hónapon belül eltűnnek, és nem okoznak semmilyen megbetegedést. A fertőzés következtében elsősorban sejtelváltozás figyelhető meg, és ha ezeket nem kezelik megfelelően, akkor a későbbiekben kialakul a méhnyakrák nevezetű betegség. Természetesen a HPV vírus jelenléte megállapítható a laboratóriumi vizsgálatok által, sőt még az is megmondható, hogy elősegíti-e a méhnyakrák kialakulását. Ne feledje, hogy ha időben észreveszik a sejtelváltozást, akkor teljes mértékben kezelhető a probléma.

Látogasson el bátran a sokak által már jól ismert www.belvarosiorvosicentrum.hu weboldalra, ha minden hasznos és fontos információt szívesen elolvasna a méhnyakrák kialakulásáról. A weboldalon bármikor, teljesen ingyen tanácsokat kérhet a szakembereinktől. Ha szeretne időpontot kérni a Belvárosi Orvosi Centrumban dolgozó orvosok egyikétől, akkor bizalommal tárcsázza a +36 30 870-74-27 telefonszámot, vagy írjon üzenetet az info@boc.hu e-mail címre. Garantált, hogy szakképzett orvosaink munkájával maximálisan meg lesz elégedve, hiszen őt mindent elkövetnek annak érdekébe, hogy az ön egészségét megőrizhessék.